Beismerem, gyáva kutya vagyok. Tegnap délután nagy vihar volt, dörgött, villámlott, úgyhogy megint rohamléptekben szaladtam a bejárati ajtóhoz, hogy engedjenek be. Be is mehettem, a szokott helyre - a lépcsők elé - lefeküdtem és vártam, hogy elmúljon a vihar.
Bár mondta a Gazdi felesége, hogy nem kell félni a dörgéstől, inkább a villámlástól, de hiába, ezt még százszor elmondhatja, én akkor is a dörgéstől félek.
Este 9-kor vége volt a kinti káosznak, így kimentem, körülnéztem, semmi változás a kertben, udvaron, hacsak az nem, hogy minden csupa víz lett.
Már szépen aludtam, amikor egy csattanás felébresztett. Először azt hittem álmodom, de nem, megint és megint, csak úgy csapkodott a villám és dörgött az ég. Még jobban megijedtem mint máskor, mert már jócskán benne voltunk az éjszakában és féltem, hogy nem tudok bemenni. Kapartam az ajtót és ugattam is, hogy felébredjenek - és láss csodát, a Gazdi felesége kibotorkált nagy álmosan, hogy "mi van Kutyigó? már megint be akarsz jönni? - de azért beengedett, aztán visszament aludni, de előtte még rám szólt, hogy "azért, mert nem vagyok itt, nem jöhetsz be a szobába - érted?" Nem is mertem beljebb menni, mert képes és észreveszi, aztán mehetek ki a viharba. Nem tudom, hogy meddig tartott, mert elaludtam, a Gazdi ébresztett fel hajnalban - már világosodott - hogy most már kint tágasabb.
Ronda egy éjszaka volt - lehet, hogy átaluszom az egész napot. Ha hagynak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése