A Gazdi feleségére megint rájött a fényképezés. Igaz, szépen süt a nap és a rózsabokor tele van virággal. Csak az a baj, hogy ilyenkor engem is le akar kapni - én meg nem szeretem. Azért néha sikerül neki. Most is, kattintgatott - én oda se néztem - aztán egyszer csak benne lettem a képben.
Később megengedtem, hogy még egyszer levegyen, legalább lesz mit feltennem ide a blogomba, hogy lássátok, most éppen hogy nézek ki.
Sikerült lefényképeznie egy fekete rigót is, 
bár szaladgálnia kellett a kertben, mert hárman is vannak, de mindig odébb repültek, amikor meglátták, hogy közeledik feléjük.
bár szaladgálnia kellett a kertben, mert hárman is vannak, de mindig odébb repültek, amikor meglátták, hogy közeledik feléjük. Szerintem ők sem szeretik, ha fényképezik őket. Én szóltam is, de akkor meg rám fogta, hogy én zavartam el őket. Már megszokhattam volna, hogy ilyenkor én vagyok a hibás. Ki más? Ilyenek a nők. Na mindegy! 
Fő, hogy végül sikerült lekapnia az egyiket - és minden meg lett bocsátva, meg is lettem símogatva és ahogy mondani szokták az emberek: madarat lehetett volna fogatni vele.
Fő, hogy végül sikerült lekapnia az egyiket - és minden meg lett bocsátva, meg is lettem símogatva és ahogy mondani szokták az emberek: madarat lehetett volna fogatni vele. (ha-ha-ha; nevetnem kell. Csak úgy magunk között csendben megjegyzem: hiszen még lefényképezni is alig tudta, nemhogy megfogni)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése